Humanoid robotok
Humanoid robotok. Nemzetközi szinten egyre több ilyen szerkezet áll munkába. Őket már nem csak ipari környezetben, hanem kereskedelemben, vendéglátóiparban, bankszektorban is be lehet vetni. Mi abban hiszünk, hogy a robotok nemsokára hétköznapjaink részévé fognak válni. Épp úgy, mint a számítógép, telefon, vagy az autó.
,,A robot mozgásba hozott mechanizmus, két vagy több tengelye programozható, bizonyos fokú autonómiával rendelkezik, a környezetében mozog, hogy feladatokat hajtson végre.”
ISO 13482 szabvány definíciója alapján
Hol használunk robotokat?
A robotok az élet szinte minden területén hasznos segítőtársai az embernek. Iparban a robotkarok mellett egyre több kobotot, emberrel közvetlenül együttműködő robotot használnak. Űrkutatás során is egyre több robotot használnak, és itt nem csak a híres Marsot kutató roverre kell gondolkodni.
Kevesen tudják, hogy robotokat használnak az agráriumban, építőiparban, nemzet– és katasztrófavédelemben, valamint egészségügyben is. A boltok polcain már viszonylag kedvező áron, széles választékban érhetők el a játék és háztartási robotok.
A 2020-as járványhelyzetben több ország, így például Olaszország, Spanyolország Ruanda vagy Kína is robotokat vetett be a koronavírus elleni harcban.
A mi Pepper robotunk ebben az időszakban egy budai magánklinikán teljesített szolgálatot.
Emberszabású, azaz humanoid robotok
Az emberiséget régóta foglalkoztatja a “gépember” vagy “robotember” gondolata, viszont a megvalósítására egészen napjainkig várni kellett. Számos feladatra lehet őket használni, szociális robotként idősek és gyerekek mellé, ügyfélszolgálatokon, recepciókon. Ezen kívül veszélyes munkakörnyezetben kiváltják az embert.
Mi főként az ügyfélszolgálatos robot koncepciójával foglalkozunk. Több típus is elérhető a kereskedelmi forgalomban, de talán az összes közül a legbarátságosabb nem más, mint Pepper robot!
Ügyfélszolgálatos robotokhoz cégünk szoftvereket fejleszt, melyek segítségével nagyobb élménnyé válik az ember-gép interakció. Ez a szoftver mesterséges intelligencia algoritmusok segítségével működik, tudását a gépi tanulás módszerével tökéletesítettük.
Pepper, programozható humanoid robot
Akkumulátora 20 órát bír ki egy töltéssel |
120 cm magas |
Súly: 29.1 kg |
Arc- és maszk-felismerés, gesztikuláció és beépített animációk |
Automata helyváltoztató mozgás |
NAOqi 2.9.3 operációs rendszer |
LG CNS Tablet Android 6.0 Marshmallow szoftverrel |
2 év hardver garancia (akkumulátorra 1 év) |
“Kedves, barátságos, igazi kis dumagép” – ügyfeleink többsége így írja le a Softbank Robotics által kifejlesztett és Magyarországon általunk forgalmazott humanoid robotot. Peppert nem csak recepciókon, hanem oktatásban, szociális szektorban és egészségügyben is bevetik. Európában, sőt már a környező országokban is egyre elterjedtebb a használata.
A humanoid robotok képesek gesztikulálni, illetve a meta kommunikáció más elemeit is bele tudják vinni a beszélgetésbe. Ezáltal még természetesebbé válik az ember-gép interaktus.
Pepper robotnak készítettünk egy rajongói oldalt, mellyel célunk inkább a robotikai ismeretterjesztés a nagyközönség körében. Célunk, hogy a hétköznapok emberét is közelebb hozzuk a humanoid robotikához, körükben is bevezessük ezeket az újdonságokat.
Humanoid robotok a világjárvány ellen
2020 tavaszán egy sikeres projektet valósítottunk meg a Budai Magánorvosi Centrummal közösen. A projekt célja az volt, hogy bemutassuk, milyen előnyökkel jár egy ilyen gépezet egészségügyben történő használata. A robot koronavírus előszűrést végzett egy kérdőíves felmérés segítségével. Ily módon jelentősen csökkentette az emberi személyzet kockázatát.
Még több részlet a mellékelt videóban!